Audiokommentár(részlet)... Pálfi György filmrendezővel.
Engem nagyon érdekeltek a képregények, és nagyon bosszantottak azok az amerikai filmek, amelyek a képregénynek a valódi elemeit, a képkockákat, a képosztásokat, a képelmozdításokat nem nagyon használják, és inkább csak a történetet elővezetik, mint egy nagyjátékfilmet. Ebben a kis rövidfilmben az akkor hihetetlen mennyiségűnek tűnő költségvetés elindította a fantáziámat, hogy akkor meg kellene csinálni egy magyar szuperhősös mozit, és meg kellene próbálkozni azokkal a formai elemeknek a létrehozásával, amik jobban kapcsolódnak a képregényhez, vagy amit én a képregényekről elképzelek vagy gondolok. A legtöbb fejtörést a főhősnek a figurája okozta, azaz hogy milyen legyen a főszereplő, milyen a magyar szuperhős. Azon kezdtünk el gondolkodni, hogy az amerikai képregénykultúrában mindig valamilyen állat vagy bogár csípése okoz egyfajta élettani változást, mint például a Pókembernél, vagy pedig a gyerekkori félelme a denevérektől, az szüli a Denevérembert. Így találtunk aztán rá, hogy nekünk kulturális hősünk is van, mégpedig a régi időkből, a sámán, a táltosember. A táltosok tulajdonképpen összekötői a civil társadalomnak és a transzcendensnek, úgyhogy eleve már egy szuperhős pozícióban vannak. Őt emeltük át a mai korba, és mondtuk azt, hogy akkor legyen egy táltosember, aki vigyáz a pesti éjszakában, megvédi a város lakosságát, és természetesen a világ épségét. A legfőbb konfliktusok ezek szerint nem New Yorkban és Gotham Cityben vannak, hanem itt, Budapesten. Ez egyébként a filmnek a legfőbb humorforrása, hogy ugyanazokat az elemeket, amiket egy világhatalom, Amerika megszült, hogyan lehet áthozni Magyarországra, és hogy válik azonnal attól – hogy a világ szélére kerül a világ közepe – humorossá ez az alkotás. Mi ezelől nem is menekültünk el, hanem ezt bevállalva nagyon komolyan vettük a szuperhősünket. […]
Miután megvolt a főhősünk, kellett találni egy gonoszt, akivel valóban megküzdhet, és itt jött be az éjszakai 7-es busznak a kötelező feladványa. Úgy kezdtünk el rajta gondolkodni, hogy ha 7-es busz, nekünk van egy gyárunk, az is nagyon magyar, az a neve ezeknek a buszoknak, hogy Ikarus, egy igazi mitológiai hősnek a neve, és egyszerűen csak megpróbáltuk ezt a két történetet, tehát a táltosember-szuperhős történetét a görög mitológiával összehozni oly módon, hogy ezek a buszok legyenek a fő ellenségek. Így jutottunk arra, hogy Ikarusnak az apja, a repülés létrehozója, Daeda lesz a főgonosz, aki egy holdfogyatkozás idején, végre – sok ezer év után – fiáért bosszút tud állni a Napon. Oly módon, hogy újrateremtette a fiát:. Ő hozta magával, tulajdonképpen ezeket az Ikarus-buszokat. Az Ikarus-buszok aljában rejtőzik az ő fia, s a csuklós buszok rejtik, az Ikarus-busznak a szárnyát. S ezzel kell a mi főhősünknek, Táltosembernek megküzdenie. Innentől kezdve Ruttkay Zsófi forgatókönyvíróval már nem volt nehéz dolgunk Tulajdonképpen csak ki kellett alakítani a forgatókönyvet, az eredeti szuperhősös filmeknek a sémájára.
A formavilágról kellene még egy pár szót szólnom. Itt kép a képben látható, a különböző kivágásokban. Itt hozzuk be a képregények világát. Elsősorban, amiből én dolgoztam, azok a japán manga képregények és animék, amik szerintem a képregénynek a vizualitását a legmesszebbmenőkig fejlesztették ki, szemben az amerikai típusú képregénnyel, ami – ugyanúgy, mint a hollywoodi film – nagyon hagyományos struktúrában mesél. Aztán a költségvetés, a különböző grafikai lehetőségek, az elérhető filmtrükkök, abba kényszerítettek bele minket, hogy ez a film inkább a nyolcvanas évek francia–amerikai képregény-struktúráját
hordozza. […]
Ezek pedig a korai némafilmeket idézik. Ezek a jelenetek, ahol az előtérben a szereplőnk fut, a háttérben meg cserélődnek az elemek. Itt szintén, a korabeli rövidfilmekkel játszottunk. Ugyanazt a képkockát, tehát a futásnak ezt a mozgáselemző képkockáit, próbáltuk egymás után rakni, és abból, - amikor azt már nagyon fölgyorsítjuk - tulajdonképpen állóképet kapunk, amikor a szem, azt már nem tudja követni. […]
Minden ilyen filmben, kötelező módon a hősnek, egy sokkal nagyobb küzdelmet kell a főgonosszal vívnia. Úgyhogy, mi a Táltosembert fölküldtük az űrbe, hogy az űrben küzdjön meg Ikarusszal, aki a Naphoz éppen hűtőfolyadékot szállít. […]
Volt is erre nekünk egy olyan Ikarus-buszunk, amit bevihettünk volna egy kék háttér elé, és fölvehettük volna az űrjelenet küzdelmeit, de sajnos a költségvetés ezt már nem engedte meg, és két napot ki kellett húzni a forgatásból. […]
Volt két rendőrünk, két komikus figura, akiket Táltosember az őrülten száguldó busz elől megment. Kértünk is engedélyt arra, hogy az Andrássy úton egy rendőrautót fölborítsunk és fölrobbantsunk, de ezt az engedélyt sem kaptuk meg. Azt mondták, hogy ezután nekünk újra kéne aszfaltozni az Andrássy utat, és ezt aztán már tényleg nem bírta el a költségvetésünk. Úgyhogy szegény Táltosember maradt itt a Földön, és Daeda varázsbotjával kellett megküzdenie. A zenére, ami végig szól a film alatt, Tóth Pétert kértem föl, aki a főiskolán osztálytársam volt, és nagyon jó zenéket szerez. Tőle azt kértem, hogy igazi nagy amerikai filmeknek a zenéjét, de eredetit rakjon a film alá. Érdekes módon, a zene is inkább a nyolcvanas évek akciófilmjeit idézi, és ilyen módon, az egész grafikai és képi világba teljesen belesimul. Végül a nagy küzdelemből, az az egy snitt tudott maradni, hogy az űrjelenetben a buszok a Nap felé sodródnak, és a varázsbot eltörésével mozgásképtelenné válnak. Érdekes módon, épp ezért a végét is módosítani kellett. Itt sokkal hosszabban beszélgetett el a Táltosember Daedával, de az egy tekercsnyi – húsz perces – részt nem léphettük túl. Úgyhogy végső beszúrásként, egy busz csillagképpel búcsúzunk ettől a filmtől. […]
Táltosember győzedelmeskedik, és a világ fölött újra kisüt a nap – nem is képzelik az emberek, hogy mi történt az éjszaka…
